„Zürichben mereng a reformáció nagy emlékein s a magyar gályaraboknak a városi könyvtárban őrzött reliquiáin (…). A svájci határtól gyalog megy Milánóig, Velencétől Triestig hajón, onnan részben szintén gyalogszerrel tért meg a gyönyörű hegyi tájakon át Bécsbe, lelkét, a magyar gályarabok ez egykori kálvária-utján, mindenött a reájok való emlékezés tisztitó és erősitő árjában fürösztve.”
„Velencében „leültem a tengerpartra, el-elmerengtem az árapályon, vagy a’ hullámokon (…) vajon nem ott járok-e én most hol két évszázaddal ezelőtt a’ gályarabságtól megszabadult Lányi György egy stiriai zarándokkal énekelgetett, élelmét igy keresvén? (…) Vajjon nem épen azon szigetre száll-e merengő tekintetem, mellyre hajdan Kállai István, egy, a szenvedő magyar református predikátorok közül (…) sirba temettetett?”
Balogh Elemér (1866–1938):
„1896-tól gyalog járta be azokat a vidékeket és utakat, amelyeken gályarabjainkat Nápolyba hurcolták” (Református Egyház és Iskola, 1938. ápr. 30.)
