• az ókorban a Mediterráneum vidékén élő népek a tengeri háborúkban a hajók meghajtását gyakran rabszolgákkal végezték,
  • a középkorban az evezősök rekrutációját az elfogott katonák, katonaszökevények adták, s büntetési tételként is rögzült a gályarabság,
  • a 16-18. századi vallásháborúk kora egybeesett az Oszmán birodalom nyugati terjeszkedésével (15-17. sz.), így gyakran keresztyén – muszlim hadak ütközetében találunk mindkét oldalon európai evezős rabokat. A legnagyobb ilyen vízi csata a lepantói ütközet volt (1571).
  • ebből az időből van több adatunk arra, hogy vallási okból kerülnek tömegek gályára

1539 – a svájci Hutter követőit cseh-morva földön záratja börtönbe I. Ferdinánd osztrák császár. Az anabaptista nézeteket valló teljes közösség előbb várbörtönt szenved, majd a 95 férfit gályára küldte az uralkodó. A nálunk habánok néven ismert üldözötteket Sárospatakon a református I. Rákóczi György fejedelem letelepítette, és a vár zöld kerámiás kályháit nekik köszönhetjük. Az 1670-es években a városból a jezsuiták űzték el vagy keresztelték át őket.

1670–81 – a Wesselényi-felkelés leleplezését nagy kiterjedésű leszámolás követte. Az egy évtizeden át tartó, a protestáns értelmiséget megroppantani törekvő válságos időszakot a hazai protestáns egyháztörténeti szakirodalom gyászévtized (persecutio decennalis) néven tartja számon.

1674–76 – A Zrínyi-, Frangepán-, Nádasdy-családok érintett tagjai a középkori magyar állam zászlósurai (felső vezetői) voltak: a Habsburg-ellenes szervezkedésük mint felségsértés fej- és jószágvesztést vont maga után. Nyilvános kivégzésüket követően váraikat, várkastélyait az állam számára lefoglalták, a Magyar Királyságban pedig átmeneti időre felszámolták a középkori jogrendet, és ideiglenes intézmények vették át azok szerepét. Ezt követően éveken át zajló vármegyei vizsgálatok, tanúkihallgatások során a protestáns értelmiséget mint a nemesi felkelés szellemi hátországát képező társadalmi réteget célozták meg. Az országos méretűvé duzzadt eljárásokat végül összegezték, és a perekre együtt idézték be a vádlottakat. A Pozsonyban székelő vésztörvényszék előtt előbb 1673 tavaszán kb. 700 felső-magyarországi (mai Felvidék), zömmel evangélikus felekezetű, német, szláv és magyar etnikai hátterű lelkészt és tanítót idéztek be; majd 1674 tavaszán újabb kb. 300, a teljes Magyar Királyság területét elérő és jobbára református értelmiségit vontak vizsgálat alá. Az 1674-es pozsonyi perben mintegy 70 református és evangélikus lelkészt és tanítók ítéltek halálra s börtönöztek be, majd nagyjából 40 embert gályarabot adtak el a spanyol birodalom dél-itáliai tengeri csatáihoz. Végül a holland Michiel de Ruyter admirális közbenjárásának köszönhetően 1676. február 11-én a gályákról, május 2-án a börtönökből is megnyílt a szabadulás útja. A történész Benczédi László bécsi kutatásai bebizonyították, hogy ez a kassai tervként, a helyi jezsuita tudósok és papok által kidolgozott koncepciós per volt. Ennek bizonyítékait pedig Heltai János könyvtörténeti kutatásai tisztázták: a 4 fő szövegből 3 hamisítvány: ezek álnéven, álnyomdahellyel megjelölt, sőt fiktív és maghamisított bizonyítékokat közlő, a vádlottak által betekintésre sem látott iratok voltak.

1685 – a hugenották (francia protestánsok) kiűzése a Francia Királyságból. Élő gyakorlat maradt, hogy az ellenállókat gályára adták el, és Kanadába szállították

1692 – a török gályákra még adtak több száz foglyot, köztük egy Erdélyben elfogott magyar papot: további sorsa ismeretlen. Annyi bizonyos, hogy ebben a térségben is tevékenykedtek az ún. rabszabadító szerzetesrendek (trinitárius, mercedarius), melyek a keresztyén foglyokat igyekeztek kiváltani. A váltság ellentételezéseként Kollonich Lipót bíboros küldött 4 török foglyot: a megváltottak ünnepe Bécsben zajlott le.

1805 – Schopenhaeur a dél-franciaországi Toulon kikötőjében végignézte a gályára ítéltek rabosítását, és életre szóló élményként ennek hatására kezdte el írni A világ mint akarat és képzet c. filozófiai alapművét.

1835 – Az idősebb Alexandre Dumas szintén Toulonban találkozik egy gályarabbal (Gabriel Lambert), s a történetét megírja A szélhámos című regényében.